Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Komáromi Kisgaléria

2012.02.23
 
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim!
 
Csupán a félreértések elkerülése végett tartom fontosnak tisztázni: Nem a Komáromi Kisgalériában vagyunk, hanem a Góbi-sivatag kőrengetegében. Körülöttünk különböző méretű és formájú kőzetek és kavicsok sokasága. Élesen vagy homályosan látjuk őket, exponáltan vagy kevésbé megvilágítva, némelyiküket belülről táplálja a fény. Állnak és mozognak egyszerre, rendeződnek, épülnek, miközben bomlanak.
Konstrukció és destrukció. Bomlás és átrendeződés szinkronitása az anyag megmaradási törvény szellemében.
Konstrukció és absztrakció. Törekvés az esetlegeset nélkülöző, az örök és tértelen igazságára.
Absztrakció és realizmus. A látás szabadsága: éleslátás és rövidlátás, meglátás, rálátás és belelátás.
A látvány dimenziói: a kétdimenziós festmény, a háromdimenziós valóság, és a láthatatlanul jelen lévő negyedik dimenzió nyugtalanító érzése.
Realizmus és szürrealizmus. Amit mások látnak, és amit mi látunk.
Szemlélődjünk tovább. A Góbi-sivatag néha belső tájjá változik. A rendeződő és bomló kövek ívei mikrovilággá, a zsigerek zsákutcáivá válnak. A forma metamorfózisa azonban nem ejt csorbát az összképen. A kavics, ez az időtlen, úttalan objektum, az ősidők tanúja archetípussá válik, amely elemi törvényeket, viszonylatokat jelöl.
Közel és távol. Nem kerülhető ki a térbeliség fogalma, hiszen táj vesz körül bennünket. Távolról a sivatag kopár kalandos és fenyegető végtelenjét, közelről testünk útvesztőit látjuk.
Örökkévalóság és pillanat. A sivatag kövei ősi robbanásoknak, hőingásoknak, rég kihalt nomád törzsek érintésének nyomát viselik, és az idő áramában morzsolódnak tovább.
A végtelenség stációi.
Nyugalom és mozgás. Mint a vegetatív, a növényi élet: nem mozdul, mégis változik. Erőt rejt. Majd lassan mozdulni kezd, organikussá válik, szinte cseppfolyós.
A félreértések elkerülése végett fontosnak tartom tisztázni: még mindig a Góbi-sivatag kőrengetegében vagyunk. Különös világ ez: közeli és távoli, külső és belső, reális és szürreális egyszerre. Időtlen és mozdulatlan, mégis eleven. Mágikus világ ez: talán ettől fénylenek fel itt-ott a kövek.
Szeretném elkerülni a tévedéseket: mi nem művészek, műbarátok és kritikusok vagyunk ‑ kavicsok vagyunk magunk is.
Kavicsok, amelyek leszakadtak egy nagy tömbről valahol, valamikor. Kavicsok, amelyeket elkezdtek görgetni, őrölni az évek, koptatni az örvények, s a bennünket körülvevő másfajta kavicsok. Kavicsok vagyunk, amelyekről a felszíni ráncokat, gyűrődéseket az idő lassan simává, kerekké, esszenciává mossa.
Kedves Barátaim! Ez az apokrif szöveg kalauz próbált lenni ahhoz az utazáshoz, amelyet mindannyiunk nevében Vecsei László festőművésznek tartozunk megköszönni.
 
Kövesdi Mónika művészettörténész
(Tatai Múzeum)
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.