Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Más illúziók

2014.06.17

 

Mint alvó rügy, bújt meg bennem az a gondolat, majd az a vágy, hogy M.C Escher csalafinta térláttatását zászlóshajóként követve, de saját kútfőmből továbbgondolva megszülhessem végre az „Illúziók” és „Redukált elemek” címet viselő ciklusaim követőjeként a legújabb vonulatomat: „Más illúziók” című ciklusomat. Már 40 tervrajzot készítettem el, amik közül kedvemre válogathatok. Képbe öntésükhöz ismét nagy kedvencemhez, a számomra folyton megújítható olajtechnikához nyúltam.
Ez az alkotói folyamatom egyben tisztelgés is Escher előtt, aki előbb volt mester más művészek grafikáinak sokszorosításában, mint hogy alkotóművésszé vált volna…

Számomra ez az időszakom is egy kihívásokkal tarkított kalandozás lesz, mely beleillik a konstruktív világképem további bővítésébe. A festészetemen belül, mint egy gyermek, én is feszegetem a határaimat, és minél tovább nyújtogatom, annál jobban érzem, hogy tágítható. J Mámorító jó érzéssel tölt el az a gondolat: valójában nincsenek is határok! Ha csak mi magunk nem állítunk különböző gátakat, kordonokat magunk köré, akár hétköznapi restségből vagy éppen gyávaságból.

Aranytartalékként megőrzött farostlemezeimet, olajfestékeimet fogja felfalni ez a műveletsor, és mégis úgy érzem, megéri! Még akkor is, ha festőművészként festőalap és festék nélkül maradok, köszönhetően a nálunk még mindig dúló gazdasági és morális válságnak…
Ebben az esetben sem lesz okom a tétlenségre, előveszem papírkötegeimet, és grafikai munkákba fogok!

 

A mappában található képek előnézete Más illúziók (Tisztelgés M.C. Escher munkássága előtt.)

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.